Elállási jog megrendelésnél: 

Üdvözöljük! A jelen tájékoztatás célja, hogy a www.zalma.hu honlapon elérhető szolgáltatásokhoz kapcsolódó vásárlástól és teljesítéstől való elállásra vonatkozó információt nyújtson Önnek. 

Elállás joga:

  • Megrendelése során a Vevő élhet a 17/1999. Kormányrendeletben részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával.

Internetes vásárlások esetén a Vevő a szerződéstől az áru átvételét követő 15, azaz tizenöt munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. Az átvétel dátumát bizonyítja a postai csomagjegyzék, illetve a szállító cég, futárszolgálat szállítójegyzéke. Elállásnál az Szállító köteles a Vevő által kifizetett termék összegét haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő 30, azaz harminc napon belül visszatéríteni. Szállító kijelenti, amennyiben az elállás oka nem garanciális-, vagy szavatossági igény, úgy a Vevő viseli az elállás esetén, az áru visszaszolgáltatásával kapcsoltban felmerült összes költséget. A Szállító követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

Ezen elállási jog nem vehető igénybe a romlandó élelmiszer jellegű termékeknél:
– Bármilyen furcsa is az elállási joggal az aru jellegéből adódóan annak átvétele után Vevő nem élhetne. A termék visszaküldése esetén semmiféle kártérítési kötelezettséget nem kelle vállalnunk.
A felbontott gyümölcslé néhány napot bír ki hűtés nélkül szobahömérségleten, ezért a  csomagátvételtől számított 3 napon túli termékhiba jelzés esetén semmiféle kártérítési kötelezettséget nem is tudunk vállalni.

JAVASOLJUK: a terméket mihamarabb megbontani és megkóstolni. Illetve a garanciára vonatkozó részt elolvasni. 

A Szállító jogosult a megrendeléstől és a szállítástól kötelezettség nélkül elállni, amennyiben:

  • a Vevő nem teljesíti az irányában fennálló bármely fizetési kötelezettségét, vagy
  • a Vevőről olyan objektív információ jut a birtokába (pl. végrehajtás foganatosítása, csőd- felszámolási eljárás indítása), amely megkérdőjelezi a fizetőképességét.

Pin It on Pinterest

Share This